Az Anteus Kft. közleménye a Komjádi uszoda beléptetőrendszeréről megjelent hírekkel kapcsolatban

A TicketControl beléptető rendszerünk mindenben alkalmas arra, hogy kiszolgáljon egy sportuszodát, sok helyszínen problémamentesen, megbízóink elégedettségére működik. A gazdaság minden területén, (itthon és külföldön is) működik beléptető rendszerünk, így uszodákban is. A Komjádi-uszoda rendszere műszakilag működőképesen lett kiépítve és átadva, korrekt volt a munkakapcsolat a kivitelezés alatt, mind az üzemeltetővel, mind a generálkivitelezővel. A nyitás óta ugyanakkor az alaprendszerhez képest voltak új üzemeltetői igények (sportolói beléptetés kapcsán), amik fejlesztést igényeltek. Ezeket el is végeztük. Úgy tudjuk, hogy ez megfelelő az üzemeltetőnek és a napokban el is kezdték bevezetni az új funkciókat. Meggyőződésünk szerint, amikortól teljes körűen használatba veszik a rendszer új funkcióit is, megszűnik a sportolók és más vendégek által jelenleg tapasztalt kellemetlen helyzet.

Szeretnénk egyúttal tájékoztatni a közvéleményt egy kezdeményezésünkről is a témához kötődően. Egyeztetésre hívunk minden olyan szervezetet, sportegyesületet és érintettet, amelyekre a beléptetőkapukkal kapcsolatosan kialakult helyzet károsan érint. Bízunk abban, hogy az érintettek elfogadják meghívásunkat és sikerül közösen tisztáznunk, milyen működési feltételeket támasztanak a rendszereinkkel szemben. Még egyszer hangsúlyozzuk, a beléptetőkapuk minden műszaki elvárásra alkalmasak, azt szükséges tisztázni, milyen igények szerint programozzák be ezeket a rendszereket szakembereink.